egyéni számformátum (kettő)

Az ezres csoportosítás kódját követő szóközzel ezres, két szóközzel milliós, három szóközzel milliárdos és így tovább, megjelenítést írhatunk elő.

Az „ezer” karakterlánc előtt álló szóköz a cellában álló szám és szöveg közötti, az utána álló a szöveg és a cella jobb oldali szegélye közötti térközt biztosítja. A nulla igazítását leíró kódrészben ezeket a szóközöket is figyelembe vettem. A kódnak van egy kis szépséghibája: a „0 ezer”. Ez a megjelenítés azért lehetséges, mert az adott cellában nem nulla, hanem egy ötszáz alatti szám áll.

A megjelenítő utasítás végrehajtása feltételhez köthető. A feltétel egy összehasonlítás. A művelet elemei a cella tartalma egy reláció és a viszonyítási alapként szolgáló szám.

A feltételes egyéni számformátum lehet egyfeltételes és kétfeltételes. Az egyfeltételes olyan, mint egy HA függvény. A deklaráció egy feltételből és két megjelenítési utasításból áll. Ha a feltétel teljesül akkor az első megjelenítési utasítás hajtódik végre, ha nem teljesül, akkor a második.

A kétfeltételes egyéni számformátum három megjelenítési előírást tartalmaz: egyet az első feltételhez, egyet a második feltételhez és egyet arra az esetre, ha egyik feltétel se teljesül. A deklaráció feldolgozásának lépései a következők. (1) A program kiértékeli az első feltételt, ha a feltétel teljesül, akkor alkalmazza az első megjelenítési előírást. (2) Ha az első feltétel nem teljesül, akkor a program kiértékeli a második feltételt. Ha a második feltétel teljesül, akkor végrehajtja a második megjelenítési előírást. (3) Ha a második feltétel sem teljesül, akkor a program végrehajtja a harmadik megjelenítési előírást.

A feltételt szögletes zárójelek keretezik és a szakasz elején áll. A szögletes zárójel igaz, de nem a szakasz elején áll, hanem a szín deklarációja után. Hogy miért ott, azt nem tudom megmondani.

Mindkét deklaráció után állhat egy, a szövegtartalom megjelenítését előíró szakasz.

Első szakasz: Ha cellában álló szám kisebb, mint öt, akkor a számok legyenek kékek és legalább négy karakter legyen megjelenítve, még akkor is, ha azok értéktelen nullák. Második szakasz: ha a feltétel nem teljesül, a cella tartalma a szokásos módon (Általános számformátum) legyen megjelenítve, piros karakterekkel.

Első szakasz: Ha cellában álló szám kisebb, mint öt, akkor a számok legyenek pirosak és legalább két karakter legyen megjelenítve, még akkor is, ha azok értéktelen nullák. Második szakasz: Ha az első feltétel nem teljesül, akkor a tíz alatti számok legyenek kékek és legalább négy karakter legyen megjelenítve, még akkor is, ha azok értéktelen nullák. Harmadik szakasz: Ha egyik feltétel sem teljesül, akkor a legyen a szokásos megjelenítés kékeszöld színnel.

Első szakasz: ha teljesül a feltétel, akkor a szokásos megjelenítést írtuk elő kötőjellel, hiszen negatív számokról van szó. Második szakasz: ha a szám kisebb, mint tíz akkor a számok legyenek kékek és legalább négy számjegy jelenjen meg, még akkor is, ha azok értéktelen nullák. Ha az egyik feltétel sem teljesül, akkor legyen a szokásos megjelenítés.

Az egyéni számformátum deklarációjában a rejtést üres szakasszal írhatjuk elő. Másként fogalmazva, az üres szakasz jelentése: azokat a cellatartalmakat, amelyeknek megjelenítését ez a szakasz szabályozza, rejtsd el!

A cellák tartalmát a bal oldali, megjelenítésüket a jobb oldali oszlop mutatja.

A dátumot és az időpontot (időtartamot) számkarakterek és írásjelek alkotják. Az írásjelek a dátum- és időegységek elválasztására szolgálnak. A dátum- és időegységek megjelenítését külön-külön kell szabályoznunk a kódban. Minden egységnek megvan a maga kódkaraktere.

Az egységek megjelenítését kódkarakterük számával deklaráljuk. A hónap- és a napszám előtt álló esetleges nullát, a dátum és idő adattípusoknál nem értéktelen nullának, hanem vezető nullának hívjuk. Nézzük először meg a dátumegységek megjelenítési lehetőségeit és kódolásukat!

A dátum és az idő megjelenítési deklarációja kétszakaszos. Elsőben áll a dátum és az idő megjelenítésének előírása, a másodikban pedig a szövegeké. Természetesen utóbbi nem kötelező. A fenti kódokat tetszőleges összeállításban és tetszőleges sorrendben beírhatjuk a deklarációba. A szokásos elválasztó karaktereket (szóköz, pont, kötőjel, perjel) nem kell kódolnunk.

Az időpont megjelenítésének szabályozásakor döntenünk kell, hogy huszonnégy órás rendszert alkalmazunk-e vagy tizenkét órásat. Előbbi a szokásos, azt nem kell deklarálnunk, utóbbit az „AM/PM” karakterlánccal írhatjuk elő. A napszakjelölők a de. és a du. rövidítések lesznek. Az időegységek vezető nullás megjelenítését az időegység jelölők duplikálásával deklaráljuk. A szokásos elválasztó karaktert (kettőspont) nem kell kódolni.

Az idő adattípus exceles megjelenítése, mint tudjuk, csak színház. A program számára nincsenek órák meg percek, hanem csak nulla és egy közötti tizedes törtek. A tizedestört intervalluma pontosan: egyenlő vagy nagyobb, mint nulla, de kisebb mint egy. Igen, ez igaz az időpontokra, de nem igaz az időtartamokra!

Ahogy a képen látjuk, addig nincs probléma a megjelenítéssel, ameddig az időérték nem haladja meg az egyet (felső példa). Ha meghaladja, akkor a program csak a tizedestört törtrészét hajlandó figyelembe venni (alsó példa). A 0,793 időérték a 19:02:05 időpontnak felel meg. Minden, olyan esetben, amikor az időérték várhatóan meghaladja az egyet, akkor az órák kódkarakterét szögletes zárójelek között kell a deklarációban megadnunk.

Természetesen a dátumok és időpontok egyéni számformátumát is feltételhez köthetjük, csak a feltételben nem a dátumot és nem az időpontot (időtartamot) kell szerepeltetni, hanem a dátum- és időértéket.

Az egyéni számformátum a program egy összetett és jól használható szolgáltatása, de nem minden feladat megoldására alkalmas. Ha nem jutunk egyről a kettőre, akkor próbálkozzunk a feltételes formázással!